Fajtaleírás:

Általános megjelenés: Az amerikai bulldog közepes méretű, erőteljes, atletikus, nehézsúlyú kutya. Könnyű járású, erős és határozott mozgású, robbanékony erő, gyorsaság, és agilitás benyomását kelti. Fürge és érdeklődő. Bátor és rettenthetetlen anélkül, hogy ellenséges, vagy túlzottan agresszív lenne. Az első benyomása az embernek erről a fajtáról, hogy egy nagy, atletikus bulldog nem pedig egy erős terrier.

Fej: A fej egésze négyzetes alakú. A koponya nagy és szögletes. A koponya teteje lapos, de erős izmokkal övezett, határozott barázdával a szemek között. A stop vonala kifejezett. Az arcorr szintén szögletes és kocka alakú, tehát széles, mély és erőt sugárzó. Az arcorri rész hossza hozzávetőlegesen 35-40%-az a teljes fejhossznak. Az orrtükör fekete színű, nagy nyitott orrlyukakkal. (red nose orr és azzal harmonizáló világos szemek illetve ha az egyik szem kék kozmetikai hibaként elfogadható) A fogzáródás szoros előreharapás (3-4 mm), vagy fordított ollós harapás. Az ollós fogzáródás tolerálható. A fogak nagyok és erősek. A szemek egymástól távol ülők, meglehetősen nagyméretűek és kerek formájúak. Színük lehetőség szerint minél sötétebb barna. A fül formájára és méretére nincs különösebb megkötés, de ideális a középméretű lógó, vagy rózsafül.

Hibák: Erőtlen benyomást keltő keskeny fej. Az orrtükör irányába keskenyedő, vagy hegyes fang. Olyan túlzott előreharapás, amelynél zárt száj esetén a fogak kilátszanak. Ferde állkapocs. Két kék szem. Rózsaszín orrtükör. A kupírozott fül kizárást von maga után.

Test: A törzs robosztus és erőteljes. Az amerikai bulldog széles mellkasú kutya, de ez a szélesség nem mehet a mozgékonyság rovására. A nyak erősen izmolt, széles és viszonylag rövid. A megfelelő hosszúságú nyak hatalmas erő kifejtését biztosítja a mozgékonyság megtartása mellett. A vállak szélesen helyezkednek el és erős izmokkal fedettek. A mellkas mély, rugalmas bordákkal. A hát rövid, feszes és erőteljesen izmolt. Az ágyék enyhén ívelt, biztosítandó a hátulsó testrész erejét és rugalmasságát. A teljesen egyenes hátvonal elfogadható, de nem kívánatos. A has vonal enyhén ívelt.

Hibák: Bármely testrész izomszegénysége, lazasága, vagy túldimenzionáltsága. Far felé lejtő hátvonal. Az Amerikai Bulldog munkakutya, ezért az erő és az agilitás hiánya komoly hiba. Bármely testrész aránytalansága vagy fejletlensége a munkaképességet hátrányosan befolyásolhatja, ezért a minősítést rontja.

Végtagok: Az elülső és hátulsó lábait egyenletesen terheli. A végtagok erős csontozatúak, egyenesek és párhuzamosak. A hátulsó lábak közepesen szögeltek. A combok szélesek, domború izmokkal fedettek.

Hibák: A gyengeség bármilyen formája. Laza ízületek. Az elülső végtagok kifelé, vagy befelé fordulása. Befelé forduló csánk ízületek. Meredeken, vagy túlságosan szögelt hátulsó végtagok. Néhány amerikai bulldognak annyira széles lehet a mellkasa, hogy könyökei mozgás közben nem teljesen zártak, de korrekt vállszerkezet esetén állás közben a könyököknek illeszkedniük kell a mellkashoz.

Farok: Középmagasan tűzött. Tövénél széles, fokozatosan elvékonyodó, legalább a csánkig érő. Mozgás közben és izgalmi állapotban a hátvonal fölé emeli, ilyen esetekben kifejezett félkörívben végződik.

Hibák: Túlságosan rövid farok. Az egyenes farok, melynek végéről hiányzik a félkörív. A vágott farok kizárást von maga után.

Szín: Kívánatos az 50%-ban fehér színfoltokkal. A teljesen fehér kutya ezzel egyenértékű, de minden esetben meg kell vizsgálni, hogy nincs-e halláskárosodása. A foltok lehetnek barnák, csíkosak (sárga, sárgásbarna, vörös, őzbarna, stb. és ezek csíkos változatai), vagy feketék. Ezeket a preferencia sorrendben a nagy fehér jegyekkel rendelkező, de túlnyomóan színes kutyák követik, végül a szinte teljesen színes egyedek következnek, de ezeknek is rendelkezniük kell fehér jegyekkel.

Hibák: Egyszínű fekete, fekete-cser, fekete-májszín. Egyszínű sárga, vagy vörös, amennyiben fekete maszkkal rendelkezik.

Szőrzet: Rövid, kemény, zárt és fényes.

Hibák: Nagy kiterjedésű szőrhiányos területek.

Méret: Az Amerikai Bulldogot alapvetően munka céljára tenyésztették ki, ezért az egyes egyedek méretei között jelentős eltérés mutatkozhat. Kanok: magasság: 56-71cm, súly: 41-62kg Szukák: magasság: 43-66cm, súly: 30-51kg A súlynak és a magasságnak mindig arányban kell állnia. Egy ideális kan kb. 63,5 cm magas és 55 kg súlyú, mely paraméterek természetesen egy jó kondícióban lévő, erős, feszes izomzattal rendelkező kutyára vonatkoznak. A méret önmagában még nem jelent minőséget. Egy jó felépítésű, kidolgozott izomzatú és jól kondicionált 51 kg-os kan előnyben részesítendő, egy 60 kg tömegű, de nem kellően izmolt, laza felépítésű kannal szemben.

Hibák: Fenti méretektől (arányoktól) való eltérés, az eltérés mértéke szerint büntetendő. A keskeny, könnyű felépítésű, terrier szerű kutyák a fajtára nem jellemzőek, ezért minden esetben kerülendők.

Mozgás: Az Amerikai Bulldog mozgása gyors és erőteljes. A hátulsó lábak határozott tolóerőt biztosítanak. Mind az elülső, mind a hátulsó végtagok párhuzamosan mozognak. A lépéshossz közepes, de nem lehet elaprózott.

Hibák: Imbolygó mozgás. Tolóerő hiánya. Poroszkáló járásmód. Párhuzamostól eltérő végtagvezetés.

Kizáró hibák: 35 kg alatti kanok, 28 kg alatti szukák. Két kék szem. Egyszínű fekete, fekete-cser, fekete-májszín, egyszínű sárga vagy vörös fekete maszkkal. Mindennemű fehér jegy nélküli kutyák. Egy-, vagy kétoldali rejtett heréjüség. Kupírozott fül, csonkolt farok.

A hivatalosan elismert két típus, a Standard és a Bully. Az ABNA (American Bulldog National Alliance) elvárja a külön bírálásukat.

Standard típus:

                 Egy vékonyabb, atlétikusabb megjelenés.

Bully típus: 

                Vastagabb, sűrűbb, erőteljesebb.

 A súlynak mindkét típusnál arányban kell lenni a magassággal jó kondícióban, túlsúly, és soványság nélkül.

 A kívánt méret alatt és fölött egy inch ( 2, 54 cm ) eltérés mindkét típusnál csak kis hiba.

 Ennél nagyobb eltérés már súlyos hiba.

Amerikai Bulldog történelem:

Ha visszamennénk az időben, körülbelül a XVIII. század végére, Angliában olyan bulldogokat látnánk, mint a mai amerikai bulldogok. Kevés dologról mondhatjuk el, hogy az amerikaiak őrizték meg Európa számára – az amerikai bulldog ezen ritkaságok közé tartozik.

A bulldog azoknak az ősi, ázsiai masztiffoknak a leszármazottja, melyek annak idején nomád törzsekkel érkeztek Európába. Ezeket a hatalmas jószágokat olyan nagy és agresszív állatok ellen használták, mint a vaddisznó, a medve vagy a különböző nagymacskák. Ezek az állatok ugyanolyan eséllyel választhatták a menekülés, mint a támadás eszközét; a kutyáknak meg kellett fogniuk és leszorítva egy helyben tartaniuk őket. Az ősi masztiff hihetetlen harckészséggel és bátorsággal rendelkezett.

Föníciai kereskedők i.e. 800 körül vittek Angliába egy barna masztiff törzset. A kelták ezeket a csíkos vagy barnás-vörös behemótokat szarvasmarhák vagy vaddisznók megfogására használták. A mai angol masztiffok és a bullmasztiffok hasonló színűek, és azonos mértékben ettől a törzstől származnak. Időszámításunk szerint 400 körül egy második nagyon erős, kemény masztiff törzs érte le az angol partokat. Ezeket a kutyákat alanónak hívták. Angol mészárosok és farmerek az alanóból alakították ki az első igazi bulldogot. A középkorban a munka-bulldog volt az első olyan kutya, mely „szájzárral” rendelkezett, de ez természetesen nem az állkapocs deformációját jelenti, vagy azt, hogy a kutya fogás közben görcsöt kapott, hanem ez a kifejezés valójában a kutya nagymértékű harciasságára és fogászkészségére vonatkozik. Az igazi bulldog képes volt a hatalmas növényevők üldözésére és megfogására; ellenfele orrába, pofájába vagy torkába ragadott, és képes volt szilárdan tartani, függetlenül attól, milyen hevesen küzdött a bestia és hogy mekkora fájdalmat kell elviselnie a kutyának. A középkorban, Erzsébet királynő idején, de még az ipari forradalmat követően is a bulldogok mindennapi munkája volt lovak, marhák és disznók megfogása, a birtokon, a mészárosnál vagy a bikahecceken. Ha domesztikált állatot fogott meg, a bulldog általában képes volt a harapása által okozott fájdalommal a patás állatot engedelmességre késztetni, mielőtt az még megsebezhette volna a kutyát. Mivel a bika lehajtja a fejét támadáskor, ez lehetővé tette, hogy a kutya megfogja az orrát és így már könnyedén a mészároshoz húzza. A régi munka-bulldogok képesek voltak egy bikát egyetlen hirtelen mozdulattal földre rántani, mivel kiválóan időzítették akciójukat: akkor rántották oldalra a jószágot, mikor az lépés közben éppen nem állt szilárdan. Ehhez persze hatalmas fizikai erő is kellett. Egy tapasztalt, 80 fontos bulldog képes volt egy 1800 fontos bikát a földre rántani.

A bulldogok fő ellenfele elsősorban a bika volt, de használták vaddisznó, oroszlán és más vad ragadozók ellen is. Ezeket a harcokat hívták hecceknek („bait”). Azok a bulldogok, melyeket medvék és más nagy ragadozók ellen használtak, nehezebbek voltak, mint a csak farmokon, marháknál használt egyedek. Nagyobb ellenfelek esetén a sebesség nem volt olyan fontos, ráadásul a harcok elkerített területen folytak, így a kitartás kevésbé számított. 1835-ben azonban mindenfajta állatviadalt betiltottak Angliában, így az igazi, tiszta vonalú bulldogok nagyon megritkultak a XIX. század közepére. Sokukat masztiffokkal keresztezték, hogy mindennél jobb és nagyobb testőrkutyát hozzanak létre, a maradék állomány egy részét pedig mopszokkal, hogy egy tömör, kicsi, könnyebben kezelhető kiállítási kutyát kapjanak.

Napjainkban az a kutya, melyet angol bulldognak hívunk, ez utóbbi keresztezés eredménye. Őshazájában az eredeti bulldog kihalt a XIX. század végére, de szerencsére Amerikában fennmaradt, ott ugyanis még szükség volt a munkájára, elsősorban a vidéki dél hegyi régióiban. A bulldog megmenekült a kihalástól, mert továbbra is dolgoznia kellett. Ezeken a déli vad tájakon a marhákat és disznókat ridegtartásban tenyésztették, már csak azért is, mert bekeríteni egyenesen lehetetlen volt a földeket, így csak a kemény angol bulldogok tudták befogni a jószágokat. Legkorábban a XVII. században érkeztek munka-bulldogok Angliából az Államokba.

Délen és dél-nyugaton őrkutyaként is használták őket. A XIX. századból, de korábbról is számos történeti feljegyzés maradt fenn a földbirtokokon és ültetvényeken használt nagy bulldogokról, melyeket néha láncon tartottak és rosszfiúk ellen használtak. Olykor a börtönökbe is szabad bejárást kaptak, a cellák és a kerítésfal közötti szabad területen kellett cirkálniuk. Különböző helyi változatok alakultak ki, és így sok nevet alkalmaztak a déli bulldogokra: Old English White, White English, Swamp (mocsári) Bulldog, Backwoods Bulldog, English Pit, Old Country White, stb.

Az 1960-as években azonban az utolsó munka-bulldogok is eltűntek a déli birtokokról, mert már itt is munkanélkülivé váltak. A nagy mezőgazdasági cégek rendezték a terepet, megszüntették a kicsi farmokat, gazdaságokat, és a mezőgazdasági gépek és járművek lehetővé tették, hogy a farmerek maguk tereljék, befogják és mozgassák a marhákat, kutyák segítsége nélkül. Úgy tűnt, most már tényleg kihal a munka-bulldog.

Szerencsére a fajta néhány elkötelezett híve közös erőfeszítéssel felkutatta az utolsó hegyi bulldogokat és elkezdte tenyészteni őket, nyilvánosságot biztosítva tenyésztési programjuknak, így sikerült megőrizniük a fajtát az utókornak. Napjainkban a fajta két legfontosabb személyisége Allen Scott és John D. Johnson. Tenyésztési munkájuk révén, két fő vonalat különböztethetünk meg, a Johnson típust és a Scott típust. A Johnson típusú amerikai bulldogok nagyobb, szélesebb kutyák, erősebb csontozattal, lelógó ajkakkal, ráncokkal és rövid pofával. Leginkább egy atlétikus, feszes felépítésű, fehér bullmasztiffra emlékeztetnek. A Scott típusú ebek egy nagy, durva, hosszúlábú, fehér pit bullra emlékeztetnek.

Az amerikai bulldogot az 1980-as években ismerte meg igazán a nyilvánosság, és az évtized második felében elkezdett nőni a népszerűsége. Napjainkban már Európa számos országában ismerik és tenyésztik, mint kiváló családi- és őrkutyát.